“Kivégzés” jellegű erődemonstrációt tartott tegnap délután az M-Foci Makói FC mádosik csapatunk ellen a tegnapi megyei rangadón. A makóiak játéka annyira lehengerlő volt, hogy a tőlük bekapott kilenc gólra még csak egy szépítő góllal sem sikerült válaszolnunk.

Esélyünk sem volt a hétvégi mérkőzésen a megye I-es bajnokság bajnokaspiránsa ellen: a Makó már az első negyed óra után 2-0-ra vezetett, az első félidő végére pedig már 7-0 volt a meccs állása. Széll Kristóf Józsefnek 90 perc alatt sikerült mesterhármast elérni, Babolek Zoltán pedig kétszer talált be ellenünk. Ez a fajta lehengerlő foci azt eredményezte, hogy mire lefújták a mérkőzést, a makóiak elmondhadták magukról, hogy talán minden idők legjobb szezonkezdetét valósították meg: 4 mérkőzés, 4 győzelem, 28 rúgott és 0 kapott gól a bajnokságban. Ezek a számok magukért beszélnek. Nyílván nem várta senki, hogy kiütés győzelmet érünk el ellenük, de ez a mértékű vereség mindenképpen fájó számunkra. Remélhetőleg az elkövetkező hetekben sikerül javítanunk és az első fordulóban mutatott felszabadult játékot tudunk bemutatni a közeljövőben.

M-Foci Makói FC – Szegedi VSE II 9-0 (7-0)
Csongrád-Csanád megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó bajnokság, 4. forduló
2020. szeptember 12. (szombat) 16:30
Makó, Makó Város Sportcentrum
Játékvezető: Maurer János, asszisztensek: Bálint Dániel és Fodor Lajos
M-Foci Makói FC: Szalkai, Belanka, Juhász,  Buzási, Seres, Babolek, Varga, Zámbori, Sirokmán, Gémes, Széll
Cserék: Varga helyére Illés (46′), Buzási helyére Tamaskó (46′), Sirokmán helyére Horváth (46′), Gémes helyére Rabecz (60′) és Babolek helyére Magyar (60′)
Vezetőedző: Siha Zsolt
Szegedi VSE II: Tari, Szilágyi, Hornyák, Görbe, Bozsó, Kovács, Faragó, Baka, Tóth, Cene, Pióker Tamás
Cserék: Pióker Tamás helyére Varga K. (55′), Tóth helyére Vetstein (58′), Görbe helyére Festő-Szabó (70′), Tari helyére Seres I. (81′) és Cene helyére Pál (89′)
Vezetőedző: Terjéki Tamás László
Gószerzők: Buzási Péter (Makó) 3′, Babolek Zoltán (Makó) 12′ és 21′, Széll Kristóf József (Makó) 30′, 33′ és 45′, Seres Bence (Makó) 41′, Tamaskó Ádám (Makó) 65′, Zámbori Dániel (Makó) 77′
Sárga lapok: Cene Kristóf (SZVSE II) 38′, Pióker Tamás (SZVSE II) 54′


SZVSE | Írta: Friesz Zsolt