Az NB III Közép-csoportjának 12. fordulójában a Monor SE csapatát látjuk vendégül Mórahalmon. A Pest megyei kék-fehér alakulat igazi középcsapat benyomását kelti, akár ha csak a tabellára nézünk, de akkor is, ha szemügyre vesszük a csapat eddigi bajnokságbeli eredményeit: Szinte minden esetben igaz volt, hogy győztek azok ellen, akiket a tabellán megelőztek és kikaptak azoktól, akik előttük álltak a bajnokságban.

A feladat tehát számunkra adott: meg kell törnünk a szokásos statisztikát és nagy öszpontosítással és sikeres végigvezetett támadásokkal pontot, pontokat kell elvennünk aktuális ellenfelünktől. Ha sikerül rendezni sorainkat a védelemben és csak kicsit is javítani a helyzetkihasználásunkon, akkor minden esélyünk meglehet ennek a célnak az eléréséhez. A mérkőzés 2020. október 4-én (vasárnap) 15 órakor megrendezésre a Mórahalom Sportközpontban. A találkozót Kovács Tamás fogja vezetni, segítői Zahorecz Roland és Vrbovszki Pál lesznek. A 12. forduló további párosításai: Budapest Honvéd – MFA II – Paks II, Dabas-Gyón – Kecskemét, ESMTK – Körösladány, Szekszárd – Taksony, Hódmezővásárhely – Kozármisleny, Vác – Ferencváros II, Rákosmente – Majos és Dunaújváros – FC Dabas. Az Iváncsa – Újpest II mérkőzés 2020. szeptember 9-én kerül majd megrendezésre.


SZVSE | Írta: Friesz Zsolt | A fénykép forrása: www.monor.hu