Vendégvárak rangadója következik vasárnap az NB III közép-csoportjának 20. fordulójában: a Hódmezővásárhelyi FC csapatát látjuk majd vendégül Mórahalmon. Mindkét klub számára presztízsmérkőzésnek számít ez a találkozó, így minden bizonnyal a vásárhelyiek is oda fogják tenni magukat és mindent meg fognak tenni a győzelemért. Nekünk életbevágóan fontos további pontok szerzése ahhoz, hogy fel tudjunk zárkózni a tabellán az előttünk lévőkhöz.

A Hódmezővásárhelyi FC eddigi bajnokságbeli 7 győzelmével 12 vereségével (27 lőtt és 41 kapott góljával) és 21 eddig megszerzett pontjával jelenleg a tabella 13 helyén áll, 9 ponttal megelőzve minket. A kék sárga gárda az elmúlt 5 fordulóban összesen 9 pontot gyűjtött, úgyhogy mondhatjuk, hogy meglehetősen jó formában vannak az utóbbi időben. A mérkőzés 2020. november 29-én (vasárnap) 13 órakor kerül megrendezésre a Mórahalom Sportcentrumban zárt kapuk mögött. A találkozót Bodzay Áron fogja vezetni, segítői Flinta Zoltán és Bencz András lesznek. A forduló további párosításai a következők: Paks II – Kozármisleny, Újpest II – Taksony, Majos – Körösladány, Monor – Dabas-Gyón, FC Dabas – ESMTK, Dunaújváros – Szekszárd, Rákosmente – Vác, Iváncsa – Budapest Honvéd – MFA II és Kecskemét – Ferencváros II.


SZVSE | Írta: Friesz Zsolt | Fotó forrása: a Hódmezővásárhelyi FC Facebook-oldala