A Csongrád-Csanád megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó bajnokság 3. fordulójában a DAFC Szeged csapatát látjuk vendégül, vagyis egy igazi szegedi rangadó szemtanúi lehetnek mindazok, akik vasárnap ebéd előtt a helyszínen tekintik meg ezt a presztízs-mérkőzést Mórahalmon.

A mérkőzés pikantériája, hogy a vendégek keretének egy része egy évvel ezelőtt még a Szegedi VSE második csapatának keretében játszott, majd a 2020-2021-es bajnokság tavaszi fordulóiban Terjéki Tamás László gárdája már a DAFC Szeged címere alatt vett részt a pontvadászatban abban a csapatban, mely korábban egyesületünk utánpótlás-bázisát is adta. Minden bizonnyal egy magas hőfokú, izgalmas mérkőzést játszik majd a két csapat, már csak azért is, mert a bajnokságban minkét alakulat kirobbanó formában kezdett, sőt a SZVSE a Magyar Kupában is bravúrt-bravúrra halmozott. Remélhetőleg a foci ünnepe lesz ez a vasárnapi ebéd előtt lebonyolításra kerülő meccs. A mérkőzés 2021. szeptember 5-én (vasárnap) 11 órakor kerül megrendezésre a Mórahalom Sportcentrumban. A találkozót Ruzsicska Máté fogja vezetni, segítői Borbás Bottyán Aurél és Juhász Szabolcs Olivér fogja vezetni. A 3. forduló további párosításai: Tiszasziget SE – Mórahalom VSE, Bordány SK – Hódmezővásárhelyi FC II, Algyői SK – Deszk SC, Makó FC II – ESK Kiskundorozsma, Újszegedi TC 1913 – Szentesi Kinizsi SZITE és Contitech-Apátfalva SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.


SZVSE | Írta: Friesz Zsolt | Fényképe forrása: SZVSE és DAFC Szeged Facebook-oldala