A Csongrád-Csanád megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó bajnokság 12. fordulójában a Szentesi Kinizsi SZITE csapatát láttuk vendégül szombat délután és sikerült – ha a szokásosnál nehezebben is – győznünk.

Abban a tudatban kezdtük a mérkőzést, hogy ha meg sikerül nyerni, akkor átvesszük a vezetést a tabellán. Ennek fényében nagy irammal kezdtünk és jó pár helyzetet is kidolgoztunk. Sajnos ezeknél rendre rossz döntést hoztunk az utolsó pillanatban, így hiába voltunk nagy fölényben, a félidőben úgy kellett bevonulnunk az öltözőbe,  hogy ikszre állt a meccs. A második játékrészben próbáltunk pontosabbak lenni és egy szöglet után Rádai Gergely szép fejes góljával meg is szereztük a vezetést: 1-0. Nem sokra rá a vendégektől egy játékos reklamálás miatt a kiállítás sorsára jutott, mi pedig azt hihettük, hogy innentől zsebünkben van a meccs. Egymással “versenyeztünk”, ki tudja a nagyobb helyzeteket is elpuskázni és ahogy az lenni szokott, ez megbosszúlta magát: hat perccel a vége előtt egy szabadrúgás után egyenlítettek a vendégek a semmiből: 1-1. A csapat viszont megmutatta, hogy milyen összetartó és tudott újítani: Fülöp beadását Papp pazarul fejelte vissza a hosszúra, ahol Beretka érkezett és nem hibázott: 2-1. A maradék pár percben még mind a két csapat számonkért egy-egy tizenegyest a bírón, de az eredmény már nem változott és így ha nagyot küzdve is, de itthon tartottuk a 3 pontot és átvettük a vezetést a tabellán. Jövő héten a Mórahalom vendége leszünk, nem szabad kiengedni ott sem, mert nehéz mérkőzés vár ránk.

Szegedi VSE PizzaMonster – Szentesi Kinizsi SZITE 2-1 (0-0)
Csongrád-Csanád megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó bajnoki mérkőzés, 12. forduló
2021. november 6. (szombat) 13:30
Mórahalom, Mórahalom Sportcentrum
Játékvezető: Rabi József Zsolt, asszisztensek: Csákó Patrik és Kocsis Tamás
Szegedi VSE PizzaMonster: Czirják, Kormányos, Csamangó, Rádai G., Pócs, Fülöp, Rádai B., Csanádi, Beretka, Kelemen V., Taçi
Cserék: Kelemen V. helyére Papp (65′), Rádai B. helyére Légrádi (76′) és Csanádi helyére Bakó (81′)
Vezetőedző: Paksi Péter
Szentesi Kinizsi SZITE: Tóth, Varga, Berta, Lőrincz, Prozlik, Bartucz, Lázár, Szarvas, Piti, Mészáros M., Frank
Cserék: Berta helyére Péter (55′), Piti helyére Dovics (75′), Varga helyére Köteles (85′) és Lőrincz helyére Sáfár (90′)
Vezetőedző: Bány Tamás
Gólszerzők: Rádai Gergely (SZVSE) 54′, Prozlik Ádám (Szentes) 84′ és Beretka Péter (SZVSE) 87′
Sárga lapok: Andi Taçi (SZVSE) 31′, Rádai Gergely (SZVSE) 32′, Beretka Péter (SZVSE) 60′, Kelemen Viktor (SZVSE) 64′, Frank Boldizsár Csaba (Szentes) 67′, Bány Tamás – edző (Szentes) 67′ és Pócs Dániel (SZVSE) 74′
Piros lap: Bartucz Péter (Szentes) 67′


SZVSE | Írta: Kelemen Balázs és Friesz Zsolt | Fotó forrása: Kelemen Balázs