Bár 120 percnyi játékra volt szükség a sikerhez, történelmi győzelmet arattunk az Amatőr Kupa döntéjében egy minden igényt kielégítő mérkőzések a VSK Tököl ellen. Győzelmünk teljesen megérdemelt volt, a mérkőzés nagy részében mi irányítottuk a játékot és a hosszabbításban hihetetlenül sok helyzet után még két gólt is sikerült lőnünk. A csapat és a szakmai stáb öröme határtalan volt a meccs után…

Nagy elszántsággal énekelték a srácok a Himnuszt a mérkőzés előtt

Szemerkélő eső mellett nagy iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat próbált azonnal támadásokat építeni. Az első helyzet Taçi előtt adódott, aki középről próbálta a labdát egy ollózós mozdulattal kapura lőni. A 13. percben a Tököl előtt alakult ki hatalmas helyzet, de végül a védelmünknek nagy nehezen sikerült felszabadítani. A 17. percben Taçi buktatása után Fülöp végzett el egy szabadrúgást 16 méterről, oldalról, a labda végül a nagy kavarodásból szegedi érintéssel az oldalhálót zörgette. A 26. percben Káposzta indította Taçit a bal szélen, aki majdnem az alapvonalról beívelte a labdát, amire Beretka már nem tudott odaérni. Egyre több helyzetünk adódott az elmúlt percekben. A 30. percben egy ellentámadás végén 8 méterről Kaposzta fejelte a hálóba a labdát és ezzel megszereztük a vezetést: 0-1. A 33. percben Taçi találatát érvénytelenítette a játékvezető les címén, maradt a 0-1-es állás. Három perccel később Taçi újból gólt lőhetett volna, de az egyik tököli védőnek a gólvonalról sikerült hárítania. A második félidő harmadik percében Taçi adta be éles szögben a labdát, a perdített lövés a felső léc felett hagyta el a játékteret. Hatalmas helyzet volt. Az 51. percben a Tököl veszélyes támadása végén Czirjáknak sikerült magabiztosan fognia a meglehetősen erős lövést. Nem így történt negyed órával később, amikor egy visszapassz után Tajti Krisztián eresztett meg 25 méterről egy nagyon eltalált lövést, amit Czirják már nyújtózva sem tudott védeni: 1-1. Tíz percel a rendes játékidő vége előtt egymás után alakítottuk ki a helyzeteinket, az egyik legnagyobb Beretka nevéhez fűződik: ívelt lövése elszállt a kapu melett. A 83. percben emberhátrányba került a Tököl, miután Kovács játékvezető kiállította Barizs Martin Róbertet. A 85 perben gyakorlatilag “tüzijátékot” láthatott a közönség a tököli kapu előtt: háromszor durrantottunk rá, végül fölé ment a labda. Nagyon megnyomtuk az utolsó perceket, de gólt nem sikerült szerezni, így hosszabbítás következett, melyben szinte végig teljesen a mi kezünkben volt a játék irányítása. Egymás után alakítottuk ki a helyzeteinket, amelyek kapura lövésekkel végződtek, már csak a gól hiányzott. A 107. percben hosszú passzolgatás után egy beívelést követően Taçihoz került a labda, aki már nem hibázott: 1-2. A mérkőzés aztán 1 perccel a hosszabbítás lefújása előtt dölt el végleg, amikor egy végletekig kijátszott támadás végén Papp gólt lőtt és ezzel beállította az 1-3-as végereményt.

Nagy küzdelem után miénk lett a győzelem!

VSK Tököl – Szegedi VSE PizzaMonster 1-1 (0-0), hosszabbítás után 1-3
Amatőr Kupa-döntő
2022. április 27. (szerda) 14:00
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 350 néző
Játékvezető: Kovács Imre, asszisztensek: Rózsa Dávid és Ring Kevin, tartalék-játékvezető: Gál Péter
VSK Tököl: Szabó, Bödő, Kulcsár O., Árkocsevics, Csizmadia, Kányádi, Kulcsár R., Barizs, Tajti, Galambos, Pesuth
Cserék: Kányádi helyére Csajági (61′), Pesuth helyére Pap (86′), Tajti helyére Sipos (86′), Galambos helyére Fazekas (93′) és Csizmadia helyére Patály (111′)
Szegedi VSE PizzaMonster: Czirják, Kormányos, Csamangó, Mészáros, Rádai G., Pócs D., Káposzta, Fülöp, Beretka, Amăriuţei, Taçi
Cserék: Káposzta helyére Papp (70′), Beretka helyére Plichta (84′), Amăriuţei helyére Frank (84′), Kormányos helyére Kelemen V. (108′), Taçi helyére Deák (115′) és Pócs helyére Lőrinc (115′)
Vezetőedző: Paksi Péter
Gólszerzők: Káposzta Tamás (SZVSE) 30′, Tajti Krisztián (66′), Andi Taçi (SZVSE) 107′ és Papp Ádám Tibor (SZVSE) 119′
Sárga lapok: Bödő Dominic (Tököl), Kormányos Kolos (SZVSE) 46′, Pócs Dániel (SZVSE) 63′, Rádai Gergely (SZVSE) 80′, Andi Taçi (SZVSE) 108′, Fazekas Ádám Tibor (Tököl) 111′ és Kelemen Viktor (SZVSE) 116′
Piros lap: Barizs Martin Róbert (Tököl) 83′

Paksi Péter, az SZVSE vezetőedzőjének nyilatkozata a mérkőzés után: Egy igazi kupadöntő volt. Valójában az ember ilyenről álmodik játékosként és edzőként is. Ma szerencsénk volt, hogy mi jöttünk ki a végjátékban győztesen és így mi nyertük meg a kupát. Az első félidőben úgy gondolom, hogy mi irányítottuk a játékot, szép támadásból sikerült előnyhöz jutnunk. A végjátékok ennek ellenére egy kicsit pontatlanok voltak. Aztán a második félidőben a fordulás után a Tököl csapata mindent egy lapra feltéve megnyomta a mérkőzést, sikerült is nekik kiegyenlíteni, Itt egy húsz perces probléma adódott. Bele kellett cserélni néhány játékost, akik nagyon jól álltak be. Rendeztük a sorainkat és végülis a kiállítás meghatározta azért az utolsó negyven percnek a kimenetelét: többet tudtuk birtokolni a labdát, helyzeteket dolgoztunk ki, amelyeket ekkor még nem tudtunk befejezni, aztána  hosszabbításban még több passzal és még pontosabb játékkal már mögéjük tudtunk kerülni és a hosszabbítás hajrájában el tudtunk dönteni a mérkőzést. Mind a két csapatnak gratulálok, mert mind a két csapat győzelemre játszott. Én úgy gondolom, hogy egy színes, jó mérkőzés volt az Amatőr Kupa nívójának megfelelően.

Írta: Friesz Zsolt | Fényképeket készítette: Friesz Zsolt